Vízimentő tanfolyam 2018

Vízimentő tanfolyam 2018

2018. április 5. - 2018. április 30. között a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában kerül megrendezésre a vízimentő, úszomester tanfolyam, amelynek részletei az alábbiakban olvashatók.

A vízimentő és az úszómesteri tanfolyam fő különbsége, hogy míg a vízimentő nyílt víz mellett végzi tevékenységét, addig az úszómester zárt medenceteret felügyel. Ebből kifolyólag az úszómesteri tanfolyam fizikai követelményei alacsonyabbak, mint a vízimentő tanfolyamé, lévén hogy az úszómestereknél sokkal kisebb és behatárolt vízterületről van szó, az úszómesterek elméleti követelményei viszont magasabbak, mivel nekik a medencékkel kapcsolatos speciális ismereteket is el kell sajátítani, a vízimentői munkához szükséges elméleti tudásanyag mellett. Jelentkezés esetén kérjük, hogy a megfelelő jelentkezési lapot töltsék ki.

Alapfeltételek:

Minimum betöltött 16. év (a 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vehetnék részt a képzésben)

Minimum befejezett 8 általános iskola

Jó úszástudás és vízbiztonság

Orvosi igazolás előzetes szakmai alkalmasságról, amely igazolást foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást vagy szakellátási szolgáltatást nyújtó szolgálat jogosult kiállítani.

Amennyiben a jelentkező a kedvezményes tanfolyami díjat választja, már a szintfelmérőre rendelkeznie kell egészségügyi kiskönyvvel, melyet a jelentkező lakóhelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást vagy szakellátási szolgáltatást nyújtó szolgálat jogosult kiállítani.

Sikeres szintfelmérő teljesítése a tanfolyam elején. A szintfelmérőn 400 métert kell 11 perc alatt leúszni, amiből 150 métert mellúszásban, 250 métert gyorsúszásban kell teljesíteni. Aki nem tudja teljesíteni a szintfelmérő követelményeit nem tud részt venni a tanfolyamon. A 15.000.- Ft előzetes díj ebben az esetben sem kerül visszafizetésre. Amennyiben a hallgató azért nem tud részt venni a tanfolyamon, mert a szintfelmérője nem sikerült, úgy a befizetett 15.000.- Ft előzetes díjat az első sikertelen szintfelmérőtől számított következő naptári év 03.31.-ig, bármely meghirdetett tanfolyamunkon felhasználhatja.

Tanfolyam felépítése:

Elmélet:

  • Vízek veszélyei, megelőzés
  • Fürdési szabályok
  • Önmentés
  • Közvetlen társmentés
  • Eszközös társmentés
  • Kommunikáció
  • Meteorológiai ismeretek
  • Rádiózási ismeretek
  • Elsősegélynyújtás, újraélesztés

Gyakorlat:

  • Önmentés (taposás, görcsoldások, lebegés)
  • Közvetlen társmentés (vízbe ugrások, uszonyos úszás, megközelítések, szabaduló fogások, szállítási és vontatási technikák, partra kivételi módok)
  • Eszközös társmentés (különféle mentő eszközök és ezek használata, illetve mentőcsónak használata)
  • Rádiózási ismeretek (rádió kezelés és forgalmazás gyakorlása)
  • Elsősegélynyújtás, újraélesztés gyakorlása babán, stabil oldalfekvés

Vizsga követelmények:

Elméleti tesztlap:

  • Elsősegélynyújtás és újraélesztés ismeretek
  • Vízből mentés ismeretek
  • Kommunikációs ismeretek

Mindhárom témakörben külön, minimum 80%-ot kell elérni a sikeres vizsgához.

Gyakorlati vizsga:

  • 50m gyorsúszás (kiemelt fejjel uszony nélkül) 50 másodperc alatt.
  • 400m kombinált úszás 8:00 perc alatt (50m mellúszás, 100m gyorsúszás, uszony felvétel kapaszkodás nélkül, majd 150m uszonyos mentőúszás, 100m uszonyos gyorsúszás).
  • 20m víz alatt úszás (kötelezően nyílt vízben végrehajtandó feladat).
  • 20m vízfelszíni úszást követően, egy 4x4 m-es bójákkal megjelölt területen lévő, 2-3m közötti vízmélységből mentőbaba megkeresése és felhozatala 3:00 perc alatt (kötelezően nyílt vízben végrehajtandó feladat).
  • 50m-re víz alatt lévő mentőbaba megközelítése kiemelt fejes uszonyos gyorsúszással, lemerülés és felhozatal, majd annak vontatása kétkezes hónaljfogással 50 méteren keresztül, 2 perc alatt (kötelezően nyílt vízben végrehajtandó feladat).
  • 200m futás - 200m úszás - 200m futás 8:00 perc alatt (kötelezően nyílt vízben végrehajtandó feladat).
  • 200m gyorsúszás ruhában 7:00 perc alatt, a feladat a ruházat kapaszkodás nélküli levételével és partra tételével ér véget (hosszú ujjú felső, hosszú szárú alsó, ami nem lehet testhez álló, testre simuló).
  • vízbeugrások bemutatása (startfejes, bomba, talpas, mentőugrás).
  • eszközös mentés bemutatása 10m távolságról (mentőgyűrű, vagy mentőheveder, vagy dobózsák).
  • kombinált mentési feladat végrehajtása úgy, hogy a bajbajutott minimum 25m távolságra van a parttól (megközelítés, szabaduló fogás, vontatás és partra emelés), ezután gyakorló baba segítségével komplett újraélesztés bemutatása a parton.

Felhívjuk minden tanfolyami jelentkező figyelmét, hogy a meghirdetett képzés a tanfolyam utolsó napjára tervezett vizsgával még nem zárul le teljesen, mivel a gyakorlati vizsga részét képezi 4 olyan feladat, amelyek kötelezően nyílt vízben végrehajtandó vizsgafeladatok. Ezen vizsgafeladatok bemutatására várhatóan 2018. május 18-20-ig kerül sor, amennyiben ezt az időjárási körülmények is lehetővé teszik.

A tanfolyam díja tartalmazza az oktatás teljes költségét, valamint 1 pár uszonyt, mely utána a résztvevőé marad (ennek beszerzését a VMSZ intézi), illetve a balatoni helyszínen hirdetett tanfolyamainkon a szállást is. A tanfolyam díja nem tartalmazza az étkezést. Balatoni tanfolyami helyszínünkön lehetőség van igénybe venni menzás étkezést, melyet a beiratkozáskor kell befizetni. Kérjük, hogy jelentkezéskor, a megjegyzés rovatban adja meg lábméretét. A tanfolyami előleg díját az alábbi bankszámla számra kérjük átutalni: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 10404955-49515356-57501031.

A munkavégzésről és a kedvezményes tanfolyam díjfizetés ellenében vállalt 12 nap szakmai gyakorlatról
Ha valaki a tanfolyam hallgatójaként vállalja, hogy sikeres vizsga után részt vesz a 12 napos szakmai gyakorlaton Egyesületünknél (mely szakmai gyakorlat keretén belül fizetést nem, de szállást és egyenruhát biztosítunk) a 2018. évi nyári szezonban, Egyesületünk által meghatározott időpontban és helyszínen mint vízimentő, úgy a tanfolyamot 15.000.- Ft előzetes díj befizetésével tudja elvégezni. A gyakorlat időpontjáról és helyszínéről a jelentkezést követően személyesen egyeztetünk a hallgatóval.
A teljes ár és a tanfolyam megkezdéséhez szükséges 15.000.- Ft előzetes díj közötti különbözetet, a 12 napos gyakorlat maradéktalan teljesítése esetén, nem kell megtéríteni. Az előzetes díj semmilyen körülmények között nem kerül visszafizetésre.

Amennyiben további kérdése van, kérjük, tekintse át Gyakori Kérdések rovatunkat, illetve tegye fel az oktatas@vizimentok.hu e-mail címen, vagy munkaidőben (9:00-15:00) a +36 30 185 2721-es telefonszámon!

További részletek a vizimentok.hu oldalon.