Török Sándorra emlékeztek és díjaztak Vásárhelyen

Török Sándorra emlékeztek és díjaztak Vásárhelyen

Múlt pénteken este a Strandfürdőnél lévő emléktábla előtt hajtottak fejet a névadó, a legendás Török Sándor születésének 88. évfordulóján - írja a delmagyar.hu.

A megemlékezést és a koszorúzást követően 14. alkalommal adták át a vízilabdasportban a Török Sándor Örökös Vándordíjat, amelyet ezúttal a HVSC fiatal tehetsége, Kürtösi Viktor kapott meg.

Kürtösi Viktor a HVSC ifjúsági korú játékosa, több mint 10 éve tagja az egyesületnek. Az edzéseken rendszeresen részt vesz, szorgalma és terhelhetősége a csapaton belül kiemelkedő. Gyorsasága, robbanékonysága kimagasló, jó esze van a játékhoz, jól lát a pályán, jól passzol és a góllövésben is jeleskedik, valamint védekező játéka is kiemelkedő. Tudása alapján már 3 éve tagja, az idei évben meghatározó embere a felnőtt OB I/B-s együttesnek. A Németh László Gimnázium tanulója, nemcsak a vízilabdában teljesít jól, az iskolapadban is jeleskedik. Edzője a 2019/2020-as idényben az ifjúsági és a felnőtt gárdánál is Szabó Tamás.

A Hódmezővásárhely Örökös Vízilabda Bajnokai Klub új tagjának – a 2019. november 28-án elhunyt Molnár Zoltán, Muszka helyére – Komáromi Józsefet választották. Az egykori kiváló kapus, csapatkapitány 1972 és 1984 között, 13 éven át 349 bajnoki mérkőzésen szerepelt Török Sándor csapatában. Kürtösi és Komáromi is méltó példakép lehet a fiataloknak.

Forrás: delmagyar.hu