Dr. Kmetykó Lajost köszöntjük!

Dr. Kmetykó Lajost köszöntjük!

Ma köszöntjük 81. születésnapján Dr Kmetykó Lajost Hódmezővásárhely Vízilabdasportjának Örökös Bajnokát.

Dr Kmetykó Lajos (Lajcsi) Hódmezővásárhely vízilabdasportjának örökös bajnoka ma 81 éves...

Török Sándor legendás csapatában Lajcsi volt a "csk" (csapatkapitány) - 1959 - 1971 között 178 mérkőzésen játszott 315 gólt lőtt.

+ Török Sándor 2004. július 18-án alapította meg – akárcsak a vízipólót a városban – a Hódmezővásárhely Örökös Vízilabda Bajnokai „csapatot", a tagságot tanúsító díszoklevelet először az 1958-as OB II-es pontvadászatban osztályozót nyert csapat játékosai, vagyis Aczél Ferenc, Szűcs Dezső, +Patonay Ádám, dr. Kmetykó Lajos, dr. Vajdovich Károly, Molnár Zoltán, dr. Nagy István, dr. Szabó József, dr. Aranyossy Zsolt, + dr. Kárai László és Csillag Péter vehették át az alapítótól.

"Dr. Hódiköt"

A legendás edző + Török Sándor - mindenre, vízilabdásai tanulmányaira is figyelt. Nem véletlenül emlegették úgy az együttest, Dr. Hódiköt, hiszen Kmetykó Lajos, Nagy István, Aranyossy Zsolt, Kárai László, Baráth Ferenc humán-, míg Vajdovich Károly, Szabó András és Szabó József állatorvosi diplomát szerzett, és mindannyian gyakorolták hivatásukat.

 

Forrás: facebook, Baranyai Antal