Csúszdapark épül a fürdő területén

 
Csúszdapark épül a fürdő területén

Aláírták a csúszdapark építéséről szóló szerződést – akár már júliustól kipróbálhatják a vásárhelyiek

Két éves előkészítőmunka eredménye, hogy eljutottunk idáig. Mindenképpen megfelelő verseny mellett kívántuk azt a 2019-ben megfogalmazott célunkat elérni, hogy egyrészt új szolgáltatást kínáljunk a hódmezővásárhelyi fürdő vendégei számára, másrészt a három évvel ezelőtti 500 milliós működési ráfordítást, ami az önkormányzatot terhelte, 300 millió forintra csökkentsük. Reményeink szerint a növekvő forgalom lehetővé teszi, hogy a város számára még ennél is kevesebb pénzbe kerüljön a strand üzemeltetése, és az itt megspórolt összeget további fejlesztésekre fordíthatjuk – mondta a hodpress.hu-nak Márki-Zay Péter a kivitelezési szerződések aláírását követően.

A polgármester hangsúlyozta, a csúszdapark építése és a kemping fejlesztése is e célt szolgálja. A városvezető kiemelte, a városkártyával rendelkező vásárhelyiek kedvezményesen vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait. Elhangzott, hogy az érintett vállalkozásoknak noha négy hónapjuk van a csúszdapark kialakítására, ha a körülmények lehetővé teszik, már július elejére végezhetnek a munkákkal, így a nyári szezon nagyobb részében használhatják az 55 méter hosszú "Anaconda", a 17 méteres "Családi" és a közel 9 méteres magasságból induló "Kamikaze" csúszdát a látogatók.

Katona Zsolttól, a Hód-Fürdő Kft. ügy vezetője az alábbi tájékoztatást adta: a régi tanmedence körüli munkaterület átadásra került a kivitelezőnek.

A másik futó projekt, a kempingfejlesztés kapcsán elárulta, arra a feladatra három érvényes pályázat érkezett, és már a bírálat is lezajlott: egy decemberi céggel kötnek majd szerződést a tervek szerint május első napjaiban.

 

Forrás: hodpress.hu