Szobraink

A köztéri szobrok hagyománya évezredes. Már Egyiptomban és az ókori görög városokban is gazdagították az emberi környezet szépségét. Ezt az ókori hagyományt folytatta az európai kultúra évezredeken át, különböző művészeti korokban, egészen napjainkig. A szobrok és emlékművek fontosságát mutatja, hogy általában a városok forgalmas terein kerültek felállításra. Sok ember sokszor, esetleg naponta többször is találkozott velük. Így esztétikai örömszerzésük többszörös, megújuló hatású volt.

Ennél az általános jelentőségnél is hangsúlyosabb azonban a köztéri szobrok fontossága az alföldi városokban. Ott, ahol műemlékekről alig beszélhetünk, a szobrok az egyedüli képviselői az esztétikai értéknek. Hódmezővásárhely szobrait vizsgálva nincs okunk panaszra.

Debreceni Vénusz

DEBRECENI VÉNUSZ (1955)
Medgyessy Ferenc
Városi Strandfürdő
Mészkő, 173 cm
Talapzata márványlap borítású betonhasáb

A két világháború közötti időben a még mindig mezőgazdasági jellegű Vásárhely fejlődési energiái kimerültek. Rendkívül súlyos pénzügyi helyzetében mindössze három létesítmény valósult meg, az is külföldi, svéd eredetű, ún. Speyer-kölcsönből: a kórház bővítése, egy bérház és a strandfürdő. Ez utóbbi medencéit tekintve - előbb egy 100 méteres egybefüggő hideg vizes medence, mint az országban egyedülálló ilyen méretű medence, majd az ötvenes években ezt két 50 méteresre átalakított medence - korszerűnek volt mondható, ámde a fürdő építészetileg igénytelen és területe is rendkívül szűkre szabott volt. E sivár környezet esztétikai gazdagításának gondolata korábban is felmerült, de megvalósítására első ízben csak 1955-ben került sor, amikor Medgyessy Ferenc élete egyik utolsó alkotásaként a Debreceni Vénuszt faragta kőbe. A térbe helyezés, amelyet a helyszínen maga Medgyessy Ferenc jelölt ki, nagyon szerencsés. A 100 méter hosszú és 20 méter széles vízfelület végében a meleg vizű kút túlfolyója közepén emelt négyzetes hasábra került a szobor. A környező fák, kisebb épületek és a víz együttesében a világos, sugárzó fehér mészkő rendkívül művészi. Az egészalakos, haját igazító , álló női akt Medgyessy művészetének minden jellemzőjét és erényét csillogtatja: tömörség, zártság, egyszerűség. A fiatal test telt formái egészséges, természetes érzékiséget hordoznak. Életerő sugárzik a formás, kissé rusztikus faragású női testből. A láb és a csípő zárt, a karok és az arc már mozgalmasabb, részletgazdagabb, líraiabban megoldott. A mű a fürdő esztétikai ékessége. A nyáridőben itt megforduló több ezer embernek kedvelt, naponkénti művészi örömet nyújtó alkotásává vált.


 

Vízbelépő

VÍZBELÉPŐ (1962)
Ferenczy Béni
Városi Strandfürdő
Bronz, 190 cm
Talapzata fekete márványlap borítású betonhasáb

A szobor Vásárhelyre kerülésének története művészettörténeti jelentőségű. Ferenczy Béni 1955-ben a Majolikagyárban kerámiákat készített. Itt tartózkodása alatt ismerkedett meg a várossal is. A Strandfürdő látogatásakor elmondta neki Almási Gyula festőművész, hogy hamarosan Medgyessy szobor gazdagítja fürdőnket. Felvetődött a gondolat, amellyel Ferenczy Béni is egyetértett, hogy milyen szép lenne Medgyessyvel egy helyen egy Ferenczy mű is. Így a 20. század magyar szobrászatának két legnagyobb alkotója lenne együtt. Ferenczy Béni a hely jellegéből adódóan a „Vízbelépő"-re gondolt. Ez azonban ekkor már el volt kelve. A tihanyi mozi elé tervezték elhelyezését. Végül sikerült az illetékesekkel beláttatni, hogy egy akt szobor mégis inkább fürdőbe, mint filmszinház elé illik. Így adta át a Balatoni Intéző Bizottság a szobrot a városi tanácsnak. Sajnálatos, hogy akkor a Vízbelépő nem a Ferenczy Béni által eredetilrg javasolt helyre került. Ez Medgyessy Debreceni Vénuszával szemben a medence déli végének közepén lett volna. Az ugróállvány miatt azonban ez meghiúsult. Ez ha nem is volt ideális, de nagyjából megfelelt a szobornak. A művész által megálmodott helyre csak 2003-ban, a strand felújításakor és a Városi Sportuszoda felépítésekor került a Vízbelépő.

A férfi akt címének megfelelően előre és lefelé lép. A fiatal férfitest klasszikus szépséget hordoz. Arányos, mégsem érezzük elsődlegesnek a külső megjelenését. A műben test és lélek él együtt. Mindez a tartásból, az előrehajló test, a lefelé néző fej elmélyültséget, szellemiséget kifejező voltából fakad. Kitűnően használta ki a művész a bronz anyagszerűségét, alakíthatóságát.

Felhasznált forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai


 

Vásárhelyi Vénusz

Nagy Attila: Vásárhelyi Vénusz, bronz.

Vásárhelyt túlzás nélkül nevezhetjük a szobrok városának is. Igaz ez a számszerűséget illetően, hiszen százötvenhárom szobor, illetőleg autonóm művészeti igényű dombormű ékíti, szépíti a várost. Ha azonban művészeti ágon belül tekintjük a tematikai megoszlást, némi egyoldalúságot kell megállapítani. A plasztikai alkotása nagy része emlékmű. Hiányoznak az emberi környezet, a természet esztétikumát megjelenítő művek.

Éppen ezért nagy örömmel kellett üdvözölni, amikor a városi Fürdő bejáratánál leleplezhettük Nagy Attila fiatal vásárhelyi szobrászművész egész alakos, bronz Vásárhelyi Vénuszát. Vénuszt a szerelem latin istennőjét nagyon sok művész változatos megoldásban ábrázolta, jelenítette meg. Leggyakrabban a női test természetes szépségét, mások a nemiség karakterisztikumát hangsúlyozták a motívum megjelenítésében.

Nagy Attila a gyöngédséget helyezte előtérbe a Vásárhelyi Vénusz megoldásánál. Kifejezi ezt a test finom vonalainak, karcsú, lágy formáinak hangsúlyozása. A természetes szépséget sikerült a művészi szép formájába átkölteni, a szép modell esztétikumának feláldozása nélkül. A természeti és a művészi szépség egységét alkotva hozta létre a kitűnő szobrot Nagy Attila.

A szobor térbehelyezése is kitűnő. A megközelítés adottsága lehetővé teszi az egész és a részletgazdagság együttes érvényesülését, szemlélői élvezetét. Külön értéket képez, ahogyan a nap reggeltől estig változatos megvilágítás által a test teljes körplasztikai lehetőségei, értékei érvényesülnek.

A Vásárhelyi Vénusz értékes művel gazdagítja a vásárhelyi és magyar szobrászművészetet.

Nagy Attila (Hódmezővásárhely, 1966, december 29). A Képzőművészeti Főiskola és a Pécsi Tudomány Egyetem elvégzése után visszatért szülővárosába, ahol most is él és számos kiállításon szerepelt és nyert díjat : Hódmezővásárhely Őszi Tárlat: Tornyai Plakett, Váci Téli Tárlat: Fő díj, XI. Országos Portrébienálé: Arany Diploma, Római Akadémia Ösztöndíj, Phd Dla ösztöndíj, Görög Mitológia Pályázat: Fő díj stb...

Közel húsz egyéni kiállítást rendezett különböző városokban és részt vesz az országos szakmai kiállításokon is.
Köztéri munkái állnak Sopronban ( Művészetek Allegóriája), Hódmezővásárhelyen ( Földanya, Vásárhelyi Vénusz), Zebegényben ( Szőnyi István mellszobor), Nagymaroson (Szent Márton és a koldús)

Hódmezővásárhely, 2009-06-19, Dr. Dömötör János


Hírdetés