Több százan versenyeztek hétvégén Hódmezővásárhelyen

Több százan versenyeztek hétvégén Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a VI. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságot Hódmezővásárhelyen. A versenynek a Gyarmati Dezső Sportuszoda adott helyet, ahol közel négyszáz senior úszó mérettette meg magát. A rendezvényen Magyarország szinte összes egyesületéből érkeztek sportolók, de még Romániából és Ausztriából is fogadtunk versenyzőket.

A senior úszás szabályai szerint 25 év feletti versenyzők vehetnek részt rajta. A hétvége folyamán nagyságrendileg 450 versenyző látogatott el Hódmezővásárhelyre, hogy különböző úszásnemekben megmérettesse magát.

A hétvége programja rendkívül sűrű volt, mert az augusztusban megrendezésre kerülő hazai rendezésű senior VB-re volt lehetőség kvalifikálni magukat az úszóknak. Magyarország szinte összes egyesülete képviselte magát a hétvégi versenyen, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Ezt akár szó szerint is érthetjük, mert 25 éves kortól egészen 96 éves korig nevezett versenyző a megmérettetésre.

A hódmezővásárhelyiek nagyon jól szerepeltek a hétvégén mind a női mind a férfi versenyszámokban.

Nagy Enikő

Nagy Enikő több, mint 10 évig versenyszerűen úszott, immár már három éve a senior úszás mellett döntött és a HSÚVC tagja. A hétvégi versenyt nagyon sikeresen zárta, 100 méter háton első, 50 mellen és 50 pillangón pedig második helyet ért el, valamint további három számban jutalmazták ezüst éremmel a versenyszámok után. Enikő elmondása szerint a sikereihez hozzájárul az, hogy hetente háromszor-négyszer úszóedzésekre jár, mellette aerobikot oktat, és még futni is szokott. A budapesti világbajnokságra már belépőt szerzett a megúszott idejével, így most minden energiájával arra készül.

Kenéz László

Kenéz László a HSÚVC elnökének nyilatkozata:
„Az úszás nem egy olyan sport, amiről ha nem tetszik, akkor leszállunk, mint a bicikliről, hanem ezt végig kell vinni. Világcsúcs is született a vasárnapi napon, Fábián Béla hozta ezt össze 100 méter mellen. A következő versenyünk Szentesen lesz, de folyamatosan vannak kupák, nagyjából másfél havonta medencébe ugranak a senior korú versenyzőink."

Minden részvevőnek, versenyzőnek ez úton is gratulálunk!

 

Képek forrása: promenad.hu