Összeolvadhat a városi úszósport két egyesülete: a HSÚVC és a Hód-Úszó SE

Összeolvadhat a városi úszósport két egyesülete: a HSÚVC és a Hód-Úszó SE

A szakmai kérdésekben már egyetértés született, csak a felmerült jogi és gazdasági problémákra kell megoldást találniuk a feleknek.

Jelenleg is folynak az egyeztetések és tárgyalások Hódmezővásárhely két úszóegyesületének egyesüléséről. Kenéz László, a HSÚVC elnöke úgy fogalmazott: a jogszabályoknak megfelelően február végéig elkészítik az egyesületükre vonatkozó javaslatukat, ami a város sportpolitikájához is alkalmazkodik.

"Február végéig letesszük azokat a gazdasági adatokat, amelyek szükségesek auditálva. A jogi kérdések és a jogi folyamatok, illetve határidők a törvényi előírásokban adottak és ezeket be kell tartani minden félnek. A szakmai kérdésekben érdekes módon, a tetején kezdve nincs vita, hogy ki vezesse. Általában itt a részletekben bukhat meg a dolog. Eddig nem jutottunk el odáig. A mi javaslatainkat letettük, szóban megegyezés született, de írásbeli elfogadást még nem kaptunk." – mondta Kenéz László a HSÚVC elnöke.

A Hód Úszó SE is tájékoztatta a tagokat az egyeztetések menetéről egy szülői értekezlet formájában. Itt az is kiderült, hogy az eredetileg februárra tervezett egyesülésnek jogi és gazdasági akadályai merültek fel. Az egyesület jelenleg még nem zárta le a gazdasági évet. Számos pályázat majd csak március-áprilisban fog befejeződni, így addig nem valószínű, hogy a két csapat fúziója megtörténik.

"A terv az változatlan. Tulajdonképpen a két egyesületet szeretnénk egybevonni, hogy legyen egy komplex, közös vásárhelyi úszó egyesület. Ennek már kifejtettük nagyon sokszor a pozitív hatásait. Fölösleges nekünk egymás ellen versenyezni, nincs lehetőségünk egymás között normálisan felosztani a vízfelületet." – mondta Szentkereszty Szabolcs, a Hód Úszó SE elnöke.

Az új klub társadalmi elnöki posztját Benkő Zsolt töltené be, aki a 2016-os Ifjúsági Úszó Európabajnokság szervezésében is részt vett. Az egyesülés létrejöttéig a HSÚVC és a Hód Úszó SE is változatlanul készülnek a szezonra. A Szentkereszty Szabolcs vezette csapat következő versenye majd február végén a Tavaszváró Kupa lesz, amit a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendeznek meg.