Megható emlékezés Gyarmati Dezsőre

Megható emlékezés Gyarmati Dezsőre

A Spanyolország elleni férfi Világliga-találkozó előtt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnokunk születésének 90. évfordulójára emlékfal- és domborműavatásra került sor a hódmezővásárhelyi uszodában.

Megható pillanatok voltak...

Megható, ahogyan ápolják Hódmezővásárhelyen legendánk, Gyarmati Dezső emlékét. Ezt emelte ki az ünnepi beszédében Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára is – "Mindig csodáltam örömét, jó kedvét, amikor Hódmezővásárhelyről hazatért" – mondta, kiemelve, hogy ezúttal unokaként mond köszönetet azért a szeretetért, amelyben a város részesítette, és részesíti a mai napig nagypapáját.

Előtte maga, és dr. Kószó Péter alpolgármester nevében Gyarmati Dezső példamutató életútját emelte ki Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely másik alpolgármestere, majd Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott mindenkit megható beszédet. A megjelentek, úszó- és vízilabda szakemberek, sportolók, sportvezetők, szurkolók is párás szemekkel hallgatták a nem mindennapi történetet, amelyből kiderült, Gyarmati Dezső parlamenti képviselővé válása után megajándékozta Lezsák Sándort az 1956-os, elhozott és bemutatott melbourne-i olimpiai aranyérmével.

Gyarmati Dezső Emlékfal

A beszédek után leleplezték a háromszoros olimpiai bajnokunk születésének 90. évfordulójára készített domborművet, majd az uszodában az emlékfalat avatták fel.

Ennél meghatóbb pillanatokat nehéz lett volna találni a Gyarmati Dezső Sportuszodában, annyi szent. Ott, ahol valóban méltóképpen emlékeznek a felejthetetlen legendánkról.

Forrás: Magyar Vízilabda Szövetség

Fotók: Madar Dávid, MVLSZ