Hírek úszóinkról: Panna már két aranyat bezsebelt az Arany Üstön

Hírek úszóinkról: Panna már két aranyat bezsebelt az Arany Üstön

Győrben már két aranyérmet szerzett Ugrai Panna, a Hód Úszó SE versenyzője. A XXXIX. Arany Üstöt február 28 és március 3 között rendezik meg a győri Aqua Sport Centerben.

Ugrai Panna mesterével, Ádándi-Kiss Gyulával utazott az Arany Üstre, ahol már megnyerte a 400 méter vegyest, valamint a 200 méter hátat is. Pénteken 50 méter háton ugrik a medencébe a Hód Úszók kiválósága. A többi versenyszámban is sorra döntögeti egyéni csúcsait a fiatal úszó.

Az Ádándi Kiss Gyula – Ugrai Panna edző –tanítvány páros három hét edzőtábor után alig egy hete tért haza Madeiráról. A mester elmondta, már a mostani versenyen is látszik mennyit fejlődött Panna. Portugáliában minden nap kondi edzésen vettek részt, amelyet most Hódmezővásárhelyen is be fognak vezetni. Szakmailag is történt előrelépés, mint elmondta: bőven hoztak haza muníciót.

Az edző kiemelte, köszöni azoknak, akik itthon tartották a frontot, és a több sportolónak megtartották az edzéseket. Egy héten többször tartott tréninget köteles Dávid, Bajusz Andrea, és Csókay Miklós is.

Az Arany Üstön még várnak megpróbáltatások Pannára, március végén pedig a Magyar Bajnokságon Bizonyíthat majd.

Soós Kata, sajtóreferens